szepkartya        letöltés         fogyasztbart            ESZ-Turisztikai_attrakcio-logo-2022--min-3                 Csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_RGB_office_2022_0620

               

2008. 08. 08. 16:09

Az Aqua-Palace Élményfürdő ünnepélyes alapkőletétele

Az Aqua-Palace Élményfürdő ünnepélyes alapkőletétele
Augusztus 8-án 11 órától került sor az Aqua-Palace Élményfürdő ünnepélyes alapkőletételére Hajdúszoboszlón.

 

A közel 150 meghívott vendéget és a sajtó képviselőit korhű fürdőruhába öltözött hostessek és hajdú zászlóvivők fogadták a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő bejáratánál.

 

alapkokivonulas1_812_20080808160039_257.jpg

 

Az alapkőletételre az élményfürdő projekt helyszínén került sor. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Oláh Lajos, a Környzetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára, dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár, dr. Sóvágó László Hajdúszoboszló város polgármestere, Vermessy Sándor, a Strabag MML Kft. ágazati igazgatója és Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója.

 

alapkovezer5002_546_20080808161418_13.jpg

 

 

A beszédek és ünnepi köszöntők után Czeglédi Gyula vezérigazgató elhelyezte az urnában többek között a projekt terveit, a résztvevők névsorát,  aznapi újságot, pénzérméket.

 

 

alapkourna5002_290_20080808160429_296.jpg

 

Ezt követően a  szónokok közösen helyezték el az urnát.

 

alapkobetonoas5001_444_20080808160535_682.jpg

 

 

Az ünnepség befejezéseként Varga Sándor tervező tartott a létesítmény makettjével szemléltetve egy ismertető előadást a meghívott vendégeknek.

 

alapkovarga4001_102_20080808160716_301.jpg

 

Az Aqua-Palace fedett élményfürdő 15000 m2-en, 1600m2 vízfelülettel, egyszerre 1000 fő befogadására lesz alkalmas.

A földszinten alakítják ki az élményfürdőrendszert, az első emeleten  gyermek- és családi fürdőrész, valamint szauna világ helyezkedik majd el. A második szinten pedig uszoda és privátfürdők lesznek kialakítva.

Az élményfürdőhöz kapcsolódó külön épületben squash pálya és 2 pályás álló szörf áll majd a sportolni vágyók rendelkezésére.

A beruházás bekerülése 4,85 milliárd forint, melyből az Európai Unió és a Magyar Állam 2,25 milliárd támogatást biztosít. A projekt a tervek szerint 2009 végére valósul meg.

  

Végül a meghívottak egy svédasztalos állófogadáson vettek részt a Hungarospa Thermal Hotelben.