szepkartya        letöltés         fogyasztbart            ESZ-Turisztikai_attrakcio-logo-2022--min-3                 Csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_RGB_office_2022_0620

               

2017. 10. 16. 13:30

A Fürdőkultúra Napját ünnepeltük a hajdúszoboszlói fürdőben

A Fürdőkultúra Napját ünnepeltük a hajdúszoboszlói fürdőben

A Magyar Fürdőszövetség a magyarországi fürdőkkel karöltve minden évben október második szombatján ünnepli meg a Magyar Fürdőkultúra napját. A Hungarospa fürdőkomplexuma eddig minden évben csatlakozott a kiemelkedő eseményhez és idén is programkínálattal várta vendégeit 2017. október 14-én.

Délelőtt 11 órától a Gyógyfürdő medencecsarnokában lépett fel a debreceni Carmen TSE East Siders Crew csapatából 3 tehetséges táncos, akik a klasszikus hip-hop tánckultúra minden szegmensét felvonultatták előadásukban. A tánccsoport számos előkelő hazai és nemzetközi versenyeredménnyel illetve fesztiváldíjjal büszkélkedhet. Vezetőjük Mika Péter, többszörös Magyar Bajnok, Európa Bajnok és Világbajnoki címmel büszkélkedhet, de számos kiemelkedő táncost kinevelt már az egyesület, akik szintén többszörös magyar-, európai- és világbajnoki címeket, helyezéseket értek el.

A társulat évről évre feltűnik a strandfürdő nagyszínpadán nyáron is, de rengeteg előadást és fellépést láthatnak tőlük országszerete. Egyedülálló show műsorukat, melyben kiválóan egyesül a virtuóz technika, a nagyszerű látvány, mindig kitörő örömmel fogadja a közönség.

Őket követte a West Friends Linedance Club csoport, akik az amerikai country táncvilágát és a vadnyugati életérzést hozták el a fürdőzőknek. A linedance egy formális tánc, melyben emberek csoportja vonalban vagy vonalakban a táncmozdulatokat egyénileg hajtja végre. Legfőbb tulajdonsága, hogy minden egyes country zenei számra külön koreográfiát írtak. Érdekesség, hogy ma a világhálón már több, mint 24000 koreográfia érhető el. 

Rövid ízelítő a műsorból:

A nap további részében az Aqua-Palace élményfürdőben folytatódtak ünnepi programjaink, ahol 13 órától szintén megcsodálhatták vendégeink a Carmen TSE és West Friends Linedance Club táncosainak elképesztő tehetségét. A Fürdővilágban is bemutatót tartottak a klasszikus amerikai hip-hop tánckultúrából és az eredeti country tánc világából, amit óriási tapssal és ovációval hálált meg az élményfürdő közönsége.

 

A jeles nap alkalmából nem csak a felnőttekre, hanem a gyerekekre is gondoltunk, akik kézműves foglalkozáson vehettek részt és szüleikkel együtt Miki Mini Partin szórakozhattak. A zenés-táncos animáción bulizó kicsik és nagyok a játék élménye mellett sok-sok meglepetéssel és ajándékkal térhettek haza.

 

A rengeteg víziélmény után 16 órától a szaunázás szerelmeseinek különleges szauna-szeánszokat tartottunk élményfürdőnk Szaunavilágában. A szeánszokat a Hungarospa szaunamestere, Nagy Attila vezette, aki mindig odafigyel vendégeink elégedettségére, így vidám, jó hangulatú szeánszokkal frissítette fel a résztvevőket a szaunakabinokban.

Őszintén reméljük, hogy nem csak a világnapon, hanem minden egyes itt eltöltött napon a hozzánk érkező vendégek felejthetetlen élményekkel térnek haza, és rövid időn belül újra meglátogatnak bennünket!

További 2017-es rendezvényeinkről ITT tájékozódhatnak!

 

SziZsu