szepkartya        letöltés         fogyasztbart            ESZ-Turisztikai_attrakcio-logo-2022--min-3                 Csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_RGB_office_2022_0620

               

2016. 06. 06. 09:02

Festmény kiállítás nyílt a Hungarospa Alkotótábor 10 évének műveiből

Festmény kiállítás nyílt a Hungarospa Alkotótábor 10 évének műveiből

2016. június 3-án délután 17 órakor nyitották meg a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központban a „10 éves a Hungarospa Alkotótábor” festményeiből álló kiállítást, mely 2016. június 20-ig tekinthető meg a Galériában.

A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. által életre hívott művésztelep 16 alkotójának több mint 30 művéből összeállított kiállításon Társaságunk nevében Varga Katalin szolgáltatási igazgató köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy a hajdúszoboszlói fürdő egyedülálló módon ad helyet a művészetnek is a vízi élmények mellett, a vendégek legnagyobb örömére.

 

A tárlatot Csapláros László, az alkotótáborok szakmai vezetője, a Képszíntér Galéria tulajdonosa nyitotta meg ünnepi beszédével. Hangsúlyozta, hogy a fürdő izgalmas, kimeríthetetlen témát jelent azoknak a festőknek, akik minden évben, immár 10. alkalommal jöttek el a Hungarospa Alkotótáborába. Ki a strand sokszínűségét, ki a különböző karakterű embereket, míg mások a fürdőzők lelki békéjét, gondtalanságát festik meg. A képek természetesen visszaadják az évek és évszakok változásait is. 
Megköszönte az alkotóknak, hogy lelki szellemi kincsüket összpontosították Hajdúszoboszlóra, a fürdő menedzsmentjének pedig ahhoz gratulált, hogy évről-évre támogatják a gyógyvíz mellé társítható művészeti stratégiát.

SziZsu