szepkartya        letöltés         fogyasztbart            ESZ-Turisztikai_attrakcio-logo-2022--min-3                 Csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_RGB_office_2022_0620

               

2013. 06. 03. 14:33

A testi akadályok sikeres leküzdése a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben

A testi akadályok sikeres leküzdése a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben
Ismerjék meg Levelekiné Zsömböly Ágnes történetét, akinek testi fájdalmai és mozgásából adódó akadályai egyszer csak véget értek. Ma már önfeledten fut az unokája után és könnyedén végzi el az otthoni teendőket is.
Ágnes története Budapesten kezdődött, ahol férjével él egy kétszintes családi házban. 2006-ban a porckopásokból, becsípődésekből, izomgörcsökből és izommerevedésekből adódó fájdalomból egyszer csak elege lett és úgy döntött, hogy egy fővárosi reumatológussal Hajdúszoboszlóra utaltatja magát.
"Több mindent kipróbáltam már, de semmi sem használt. Egyszer a lányom mondta, hogy a párja édesanyjának Hajdúszoboszlón üdülési joga van, ami egy évben több alkalomra is szól. Ezek után a tavaszi és őszi két hetet megkaptam én. Így történt, hogy már a beutalás alkalmával kifejezetten kértem az orvost, hogy Hajdúszoboszlóra írja fel nekem a kezeléseket."

Ágnes erős porckopástól és deréktáji-, valamint nyaki becsípődéstől szenvedett. Ezek miatt képtelen volt olyan alapvető mozdulatokra, mint a kar felemelése, hajlongás, vagy akár a járás.
"Volt egy reumatológus Budapesten, aki azt mondta, hogy soha többé nem fogok tudni lépcsőzni, úgyhogy cseréljük el a kétszintes házunkat. Teljesen kétségbeestem és elszomorított a tudat. A férjem már azt találta ki, hogy egy külső liftet építtet nekem, hogy fel tudjak menni az emeleti hálószobákhoz. A hátfájásom pedig olyan erős volt, hogy szinte csak görnyedve tudtam menni, egyenes háttal nem. Négykézláb kellett felmásznom a lépcsőkön. Most azt képzelje el, hogy naponta legalább 150-szer, kettesével véve a fokokat, futok az emeletre le meg föl!"
"A nyakamra és a derekamra merevítőt kellett, hogy tegyek, hogy az alapvető házimunkát el tudjam végezni. Most meg már 3 éve azt sem tudom hová tettem őket!"

Mikor Hajdúszoboszlóra érkezett a gyógyfürdőbe, akkor csoportos víz alatti gyógytornát, gyógymasszázst, mágneses kezelést és interferenciát írtak fel neki reumatológus orvosaink.
"2006 óta volt szerencsém találkozni majdnem az összes reumatológus orvossal és elmondhatom, hogy mindannyian kiváló szakemberek, akik odafigyeléssel és kiváló hozzáértéssel végzik a munkájukat. Nem utolsó sorban pedig rendkívül udvariasak, kedvesek és segítőkészek. Mindig elmondom nekik, hogy amióta ide járok, legalább 20 évet fiatalodtam!"

Azóta, hogy eljött a Hungarospa-hoz, Ágnes már nálunk is vizsgáltatja ki magát, elmondása szerint azért mert itt minden sokkal gyorsabban megy. Ahogy elmondta, megérkezik és szinte 10 perc múlva már kézhez is kapja kezelőlapját.
Mikor először kerültem be a gyógymasszázsra, akkor egy lépcsőt kellett odahozni, hogy egyáltalán felkerüljek az ágyra, annyira képetelen voltam az egyszerű mozdulatokra is. A gyógymasszázsok alkalmával szétmasszírozták a hátamban található kőkemény csomókat és ellazították a megmerevedett izmaimat. Ma már szinte fölugrok a masszírozó ágyra magasra lendített lábbal. Ilyenkor magam is meglepődök és elcsodálkozom, hogy: Istenem! Volt, hogy erre az ágyra úgy kellett felrakni! Ilyenkor ez nagyon jó érzés!"

Először minden nehezebben ment Ágnesnek, de fokozatosan azt vette észre, hogy egyre kevésbé fájnak a korábban képtelennek tűnő mozdulatok, egyre jobban tudja mozgatni a végtagjait.
"Ami változott a kezelések megkezdése óta, hogy mindenem sokkal könnyebben mozog. A karom, a lábam, a fejem és a nyakam mindenfelé mozog, fájdalommentesen. Ezáltal azon kapom magam, hogy: Jé, nekem voltak ilyen fájdalmaim valaha is?

20130508-115245-500_20130603142739_58.jpg

Ha sorrendet kéne raknom, akkor nekem a vízalatti csoportos gyógytorna esik a legjobban. Ezt a mozgásformát rettentően élvezem. Ahogy szabadon mozgom, tekeredem, csavarodom, egyszerűen megy és semmi bajom. Ennek hatására mindenkinek elmondom, hogy tudom, öregszem, kopok és meszesedem, de azt, hogy ezeket a folyamatokat vissza lehet fordítani, azt csak a hajdúszoboszlói gyógyfürdőnek köszönhetem. Úgy megyek haza, hogy ha a vízben nekem ez, vagy az a testrészem, izmom mozgott, akkor az kell nekem otthon a szárazföldön is! (nevet)
Utána a gyógymasszázs az, amit nagyon szeretek, mert kiválóan ellazít és felfrissít. Mindig könnyebbnek érzem tőle magam. Az elektromos kezelések pedig belülről hatnak rám, amik segítik a masszázs és torna hatását, ezáltal megőrízve és javítva izmaim rugalmasságán.
A kezelésekről összességében annyit tudok mondani, hogy egytől-egyik mind nagyon jók és esetemből is látszik, hogy rendkívül hatásosak és szükségesek. Csak ajánlani tudom bárkinek."

Ágnes először egyedül érkezett felfedezni a gyógyfürdő kezeléseit. Látva eredményes és gyors javulását, 3 éve férje is elkíséri évente kétszer és ha tehetik tovább adják tapasztalataikat ismerőseiknek is.
A férjem először szkeptikus volt, hogy ő bizony nem kér kezelést, nincs rá szüksége. 3 éve tart velem, és szépen, fokozatosan szokattam rá a kezelésekre. Azóta ő sem mondana le a masszázsról, vagy a csoportos víz alatti gyógytornáról, amit elmondása szerint ő is élvezettel csinál. Valószínűleg neki is tetszik a kezelések általi szabadabb mozgás. Azóta mindenkit rászokattunk Hajdúszoboszlóra."

Ágnes számára fontos a család és az önmagába vetett hite is. Volt idő, mikor elkeseredettség uralkodott el rajta, de nem adta föl. Azóta is ez az elszántság sugárzik róla és az önfeledt öröm, a mozgás öröme.
"Szerintem a kezelések hatékonysága attól is függ, hogy hogyan áll hozzá az ember. Ha csak úgy ímmel-ámmal, finomkodva csináltam volna őket, akkor most biztosan nem tartana itt az az állapotom, ahol. Öröm úgy mozogni, hogy: Jé, nekem itt is van izmom és ez is, vagy az is mozog. Arra is képes vagyok, amire korábban nem. Rendkívül felemelő érzés. Amit tudok elvégzek otthon is magamon, karbantartás képpen, amíg nem jövök a következő kezeléssorozatra. Gondolom azért ezeknek a gyakorlatoknak is van pozitív hatása."
"Az unokám szemléltette az állapotomat a legjobban. A kezelések előtt azt mondta, hogy: Nem szeretek a nagyinál lenni, mert ő mindig csak üldögél, nem tud játszani velem. Mára már az a legnagyobb baja, hogy nem tudok vele egésznap fogócskázni!" (nevet) A még meg nem házasodott gyerekeim szokták mondogatni, hogy: Anya, vigyázz magadra, mert még a mi gyerekeinkkel is fogócskáznod kell az udvaron! Úgyhogy a gyermekeink is nagyon támogatnak minket, hogy igenis jöjjünk el Hajdúszoboszlóra és frissüljünk fel, fiatalodjunk meg. És ez így is van jól!"

SziZsu