szepkartya        letöltés         fogyasztbart            ESZ-Turisztikai_attrakcio-logo-2022--min-3                 Csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_RGB_office_2022_0620

               

2015. 06. 05. 11:36

Új súlyfürdő kezelővel bővült a hajdúszoboszlói Gyógyfürdő!

Új súlyfürdő kezelővel bővült a hajdúszoboszlói Gyógyfürdő!

2015. június 1-től új súlyfürdő kezelő helyiség várja vendégeinket Hajdúszoboszlón.

A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő az utóbbi másfél évtizedben teljesen átalakult. Az 1999-ben és 2002-ben történt átfogó felújítással és bővítéssel három különböző hőfokú fedett gyógymedencével, a szabadban további négy élményelemekkel felszerelt medencével, korszerű gyógyászattal áll a vendégek rendelkezésére. A 2014-ben történt felújításnak köszönhetően már új külsővel, kibővített pihenő térrel és napozóterasszal is várja vendégeit a létesítmény.

2015-re pedig a korábbi mellé az új, 12 férőhelyes súlyfürdő kezelő helyiség is megépült, amire azért volt szükség, hogy egy időben több vendéget lehessen kezelni.

A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. önerőből állta az új létesítmény megépülését, a tulajdonos Hajdúszoboszló város Önkormányzatának jóváhagyásával. Az eddigi 6 férőhellyel rendelkező súlyfürdő helyiség már szűkössé vált a kezelésszám emelkedésével, így a vendégelégedettséget figyelembe véve döntött Társaságunk az új beruházás mellett.

Néhány fontos információ a súlyfürdő hatásairól:

Miért jó a súlyfürdő?

A súlyfürdő kiválóan alkalmas porckorong-bántalmak, kisebb porckorongsérvek kezelésére.A súlyfürdő kezelés célja legtöbbször az ágyéki gerincszakasz nyújtása, mert a gerinc káros elváltozásainak ez a szakasz van a legjobban kitéve, hiszen itt a legnagyobb a nyomó-igénybevétel, ugyanakkor ez a leghajlékonyabb gerincszakasz.

Hogyan alkalmazzák a súlyfürdő kezelést?

súlyfürdő során a betegek a nyakuk, vagy a hónaljuk alátámasztásával lógnak 34-36 fokos vízben. A súlyfürdővel a gerinccsatornából kilépő, nyomás alatt álló idegek és a gerinc melletti izomzat terhelése csökkenthető. Ezt a gyógykezelési módot a porckorongok betegségei, idegzsábák, gerincferdülés, a csípő- valamint a térdízület merevsége esetén alkalmazzák. A kezelések után enyhülhetnek a gerincet, a csípőt és a térdízületeket érintő panaszok, miután az említett területeken meglévő izomgörcsök oldódnak, az idült gyulladások mértéke pedig csökken.

A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Gyógyfürdőjében minden hidroterápiás kezelés (súlyfürdő, víz alatti sugármasszázs, víz alatti gyógytorna, szénsavas fürdő) gyógyvízzel történik.

A súlyfürdőt minden esetben szakorvos írja fel, nem mindegy ugyanis, hogy pontosan mit húzatnak és mekkora súlyokkal. A súlyfürdő kezelések TB támogatással vehetők igénybe a hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben, érvényes biztosítási kártyával! Mindenki számára évente két kúra vehető igénybe TB támogatással.

Mikor tilos súlyfürdőt alkalmazni?

A kezelés nyakig érő, 34-36 fokos vízben történik, ezért nem szabad súlyfürdőt igénybe venni a következő betegségeknél: nagyon magas, kezeletlen vérnyomás, keringési zavarokkal járó szívbetegségek, előrehaladott érelmeszesedés, verőérszűkület. Nem a meleg víz, hanem a húzatás okozhat problémát a csigolyák összeroppanásával fenyegető betegségek esetén. Továbbá szintén nem javasolt alkalmazni ezt a kezelési módot a csontok mészhiányos állapotánál, csontdaganatoknál.

A víz alatti súlyfürdő magyar találmány. Moll Károly hévízi reumatológus szakorvos dolgozta ki a módszert még 1953-ban. Apróbb változtatásokkal mind a mai napig az akkor kidolgozott rutinok alapján végzik a kezeléseket. A súlyfürdő az elmúlt 60 évben rengeteg ember panaszait szüntette meg és mentette meg őket egy esetleges gerincműtéttől.

A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt-nél Dr. Oláh Mihály orvos igazgató irányításával vizsgálták a Gyógyfürdőben alkalmazott súlyfürdő kezelések hatékonyságát, melyet az elvégzett kutatási eredmények is alátámasztanak. A súlyfürdő kutatásairól bővebben ITT olvashatnak!

A gyógyfürdő épületének megújulása, a súlyfürdő kezelő helyiségek bővítése és az új pihenőhelyek kialakítása teremti meg az ideális feltételeket a vendégek teljes kikapcsolódásához és gyógyulásához.

A Gyógyfürdő jól felkészült munkatársai empátiával és nagy szeretettel várják a hajdúszoboszlói lakosokat és a városunkba érkező fürdővendégeket is!

 

SziZsu