
Hagyományosan évente 4 alkalommal (februárban, májusban, augusztusban és novemberben) kerül megrendezésre véradás a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt-nél, mely a rendszeresen vért adó Hungarospa dolgozói számára már ismert.
Kövesse a Hungarospa-t a Facebookon

Hagyományosan évente 4 alkalommal (februárban, májusban, augusztusban és novemberben) kerül megrendezésre véradás a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt-nél, mely a rendszeresen vért adó Hungarospa dolgozói számára már ismert.
Ezeken az alkalmakon a dolgozók és a fürdőző vendégek is rendszeresen adhatnak vért. A november 12-i véradáshoz, mint mindig, most is érvényes Tb kártyára volt szükség a szokásos szűrés mellett.
Ez alkalommal mintegy 60 fő adott vért a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben, ebből 24 nő, és 36 férfi véradó volt.

A véradás alkalmával országosan minden területi szervezet donorai egy nyilvántartásba kerülnek, ezáltal sokkal áttekinthetőbbé válik a rendszer. Nők esetében 12 hónapon belül 3 véradás engedélyezett, férfiaknál maximum 5 alkalommal adható vér 1 éven belül.

A Hungarospa azon cégek egyike, amely minden évben megbecsülését fejezi ki a véradói felé, hiszen szabadnap és pénzjutalom jár azoknak a véradóknak, akik a társaságunknál eltöltött munkaviszonyuk alatt igazoltan és rendszeresen élnek a véradás lehetőségével.