Kövesse a Hungarospa-t a Facebookon

Szakszervezeti bizottsági ülés volt a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.-nél

Szakszervezeti bizalmi testületi ülést tartottak 2010. április 7-én a Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt.-nél.

Az ülésen jelen voltak a szakszervezeti bizalmiak, a szakszervezet elnöke és a szakszervezet titkára, valamint Czeglédi Gyula vezérigazgató, illetve Varga Judit Humán szervező képviselte a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.-tét.

Az ülés keretében Czeglédi Úr tájékoztatást adott a Hungarospa 2009 évi beszámolójáról, a 2009. decemberében aláírt bérmegállapodásról, amelyet az akkori titkárral, Tatár Sándorral írtak alá. Továbbá ismertette a 2010. évre szóló Üzleti tervet. Felajánlásra került az ujjá választott szakszervezeti bizalmiaknak és tisztségviselőknek a további partneri együttműködés. Cégünk továbbra is feladatának tekinti a teherviselő képesség függvényében  a dolgozók javadalmazásának javítását.

Végül, de nem utolsó sorban Vezérigazgató úr köszönetét fejezte ki minden munkatársnak a 2009-es év, illetve a Húsvéti ünnepek alatt tanúsított kemény és szervezett munkájáért.

Megosztás:
  • Továbbiak | Megosztás az IWIW-en

Hungarospa Hajdúszoboszló

Gyógyfürdő, Strand, Aquapark, Aqua-Palace

4200 Hajdúszoboszló, Szent István Park 1-3.
Tel.: (00-36) 52/558-558, Fax: (00-36) 52/360-039
E-mail: info@hungarospa.hu