
Kövesse a Hungarospa-t a Facebookon

A hajdúszoboszlói gyógyvíz gyógyhatását számos orvosi kutatás igazolta már. 1998-1999-ben gyógyfürdőnkben térdizületi és csípőizületi arthrosisos betegeket részesítettünk fürdőkúrában és vizsgáltuk követéses módszerrel gyógyvizünk gyógyító hatását. A vizsgálódásnál elért eredményeket értékelve megállapítható volt, hogy mind a térdizületi, mind a csípőizületi arthrosisban szenvedő betegeknél számszerűen kimutatható, szignifikánsan kedvező javulást értünk el. A lefolytatott kísérletes orvosi vizsgálat is alátámasztotta a több évtizedes gyógyítási tapasztalatokat. A fürdőkezeléssel elért eredmények tartósnak bizonyultak, a javult állapot a fürdőkúra befejezése után még hónapokig tart, s hatása csak ezt követően csökken hosszabb-rövidebb idő alatt. A kezeléseket ezért javasolt rendszeresen ismételni.

Különböző betegségcsoportok esetén a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő az utóbbi években folyamatosan komoly kutatásokat végez az egészségmegőrzés és gyógyítás érdekében.
2006-ban MRI vizsgálatokkal igazolt porckorong sérvben szenvedő betegeket súlyfürdővel kezeltünk három héten keresztül.
A kezelést követően, majd három hónap múlva ismét felmértük állapotukat. Szakmai publikációk által is alátámasztott nagyszerű eredmények születtek. Minden paraméterben szignifikáns, tartós javulás volt tapasztalható. Szakorvosaink bevonásával az elmúlt évben különösen nagy hangsúlyt helyeztünk a csontritkulásban, valamint érelmeszesedésben szenvedők kezelésének követésére, mely vizsgálatokat akkreditáltattuk. A gyógyfürdő kúra mindkét betegségcsoport esetén előnyösen befolyásolta a laboreredményeket és megállapítottuk, hogy a fürdőkúra az érelmeszesedés rizikófaktorai csökkentésében komoly szerepet játszhat.
A most folyó vizsgálataink részesei a II. típusú cukorbetegségben szenvedő betegek, a magas vérnyomással rendelkezők és a szívbetegek. A vizsgálatok első fázisa lezárult, eredmények a jövő év közepén várhatók. Amennyiben az eredmények igazolják feltételezéseinket, a hajdúszoboszlói gyógyvíz komoly segítséget nyújthat ezen betegségcsoportban szenvedőknek, illetve azoknak, akik még tünetmentesek, de a betegségre hajlamosak.
Ma már tehát megalapozott kutatási eredmények igazolják, hogy a hajdúszoboszlói gyógyvíz gyógyító hatása többféle betegségcsoport esetén rendkívül hatékony. A balneoterápiás kezelések optimális hatásukat kúraszerűen fejtik ki, ezért kívánatos, hogy egy fürdőkúra legalább tizenöt kezelésből álljon.
A társadalombiztosítás is támogatja évente két alkalommal a gyógyfürdő kúrákat. Azért, hogy minél többen igénybe tudják venni kúráinkat, rendkívül kedvezményes csomagárakat alakítottunk ki.
A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben saját reumatológiai szakrendelésünkön gyógyfürdő kezelések felírása céljából beutaló és várólista nélkül fogadjuk a betegeket.
Európában párját ritkító kapacitással és a gyógyításhoz szükséges magas fokú szakmai tudással rendelkezünk.