Kövesse a Hungarospa-t a Facebookon

Geotermális Tapasztalatcsere a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.-nél

2010. március 30-án Geotermális Tapasztalatcsere Program került megrendezésre az Aqua-Palace Fedett Élményfürdőben.

A program nyitóbeszédét Dr. Sóvágó László Hajdúszoboszló polgármestere tartotta, aki a város jelenlegi helyzetéről és fejlődési lehetőségéről informálta a közel 30 fős csoportot.

geotermikus_talalkozo_polgarmester500_466_20100331154014_333.JPG

Dr. Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere

 

A rövid, lényegre törő nyitóbeszédet Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója folytatta. Pontos adatokkal, kimutatásokkal teli előadásában bemutatta Hungarospa múltját és jelenét. Fontos fejlesztésünkről, a kísérőgáz-erőművünkről, illetve a széndioxid-kvóta értékesítéséről munkatársaink számoltak be.

geotermikus_talalkozo_vezer2_500_964_20100331154014_788.JPG

Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója

 

A Hajdúszoboszlói Közüzemi Kft. igazgatója, Nyéki István néhány szóban bemutatta a városunkba tervezett geotermikus erőművet.

Végül, de nem utolsó sorban a találkozót Dr. Vincze Ferenc jegyző előadása a kistérségi energetikai stratégiáról zárta.

A tartalmas tapasztalatcsere levezetéseként a csoport meglátogatta az Aqua-Palace Élményfürdő felüdítő  és kikapcsolódást nyújtó medencéit.

Megosztás:
  • Továbbiak | Megosztás az IWIW-en

Hungarospa Hajdúszoboszló

Gyógyfürdő, Strand, Aquapark, Aqua-Palace

4200 Hajdúszoboszló, Szent István Park 1-3.
Tel.: (00-36) 52/558-558, Fax: (00-36) 52/360-039
E-mail: info@hungarospa.hu