
A hosszú hétvége mindhárom napján óriási érdeklődés mutatkozott mind a Gyógyfürdő, mind az Aqua-Palace fedett élményfürdő iránt.
Kövesse a Hungarospa-t a Facebookon

A hosszú hétvége mindhárom napján óriási érdeklődés mutatkozott mind a Gyógyfürdő, mind az Aqua-Palace fedett élményfürdő iránt.
Már egy órával a nyitás előtt kígyózó, tömött sorok várakoztak a komplexum nyitására. A türelmesen várakozó vendégek mindegyike bejutott az épületbe és a nap folyamán animátorok és Ábrányi Miki szórakoztató programjain vettek részt az aktív pihenésre vágyó gyerekek és felnőttek.
Vasárnap az éjszakai fürdőzők a Palace Locsoló Partyn perdültek táncra, amelynek fénypontja Keresztes Ildikó fellépése volt.
A művésznő majd egy órán keresztül kápráztatta el hangjával a közönséget.
Húsvét másod napján az érkező vendégeket csinos nyuszi lányok várták a bejáratnál és csoki tojásokkal lepték meg őket. A nap folyamán locsoló versíró versenyen vettek részt a kreatívabbak és az első három legjobbat a hangosbemondón keresztül az összes vendég meghallgatta, majd a nyertesek ajándék csomagban részesültek.
Délután fergeteges hangulatban táncoltak a családok a Miki Mini Pancsi Partyn. A legügyesebb táncosok ajándékot is kaptak.