2010. február 16-án megtartotta rendes ülését a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Felügyelő Bizottsága, ahol Czeglédi Gyula vezérigazgató, Kocsis Róbert és Dede Ernő önkormányzati képviselők, valamint Nagy István, a társaság dolgozóinak delegáltja vettek részt.
Az ülés során részletes tájékoztató anyag került a Felügyelő Bizottság elé a Hungarospa Zrt. energia helyzetéről, a gázmotoros kiserőmű működéséről és hatásairól, valamint a következő évek energia racionalizálási törekvéseiről. Az ülésen részt vett Erdődi Sándor, a Hungarospa energetikus szakembere is.
A tagok a részletes írásos anyag megismerése után a felmerülő kérdésekre is választ kaptak Erdődi Sándortól.
A tények ismeretében a Felügyelő Bizottság megnyugtatónak ítélte a Hungarospa energia helyzetét, egyetértett a további célkitűzésekkel, melyek több évre vonatkoztatottan az éves Üzleti Terv részeként fognak megvalósulni.
Az ülés első részét követően, egyebek között Czeglédi Gyula vezérigazgató tájékoztatást adott az Aqua-Palace fedett élményfürdő beruházás befejező szakaszáról, s elmondta, hogy a tegnap nappal a műszaki átadás-átvétel folyamata is megkezdődött, így nagy valószínűséggel március elsején a próbaüzem megkezdődhet.
A Felügyelő Bizottság tagjai összességében megnyugtatónak érezték a jelenlegi helyzetet.