
Az augusztusi hátralévő hétköznapokon és hétvégéken még továbbra is számtalan kisebb-nagyobb rendezvény várja a napfény szerelmeseit.
Kövesse a Hungarospa-t a Facebookon

Az augusztusi hátralévő hétköznapokon és hétvégéken még továbbra is számtalan kisebb-nagyobb rendezvény várja a napfény szerelmeseit.
Az elmúlt hétvégén a MOGYI cég promócióját látta vendégül a Hungarospa. A tengerparti medence melletti füves területre óriási ballonok költöztek, ahol lehetett vívni, bírkózni, fotózkodni vagy akár kóstolni lehetett a MOGYI különböző termékeit.


Augusztus 17-23 között sem fürdőzhetnek anélkül a hajdúszoboszlói strandon, hogy meg ne szólaljanak a forró hangulatú ritmusok a Játék teraszon, vagy ne végezzék óhatatlanul is a vízi torna pezsdítő mozdulatait, de most sem maradnak el a táncosok, énekes-előadók és egyéb fellépők sem.
Augusztus 18-án a nádudvari Aerobic team látványos bemutatóját nézhetik meg, míg 19-én délután ízelítőt kaphatnak a Miki Mini Party-n az aznap esti Fürdőbálra, ahol a korábbi évek jól ismert Megasztárjai lépnek majd fel.
Augusztus 21-én Hajdúszoboszló testvérvárosából, Dicsőszentmártonból érkezik egy énekkar, akiknek előadását az érdeklődők a délelőtt során nézhetik meg. Szombaton a kor eleji fürdőruha divat rejtelmeibe, illetve "fodrai alá" tekinthetnek be, majd vasárnap a tengerparton Dj és street figting (önvédelmi bemutató) lesz, az esti zárás előtt pedig a hajdúszoboszlói Városi Fúvószenekar produkcióját tekinthetik meg a strandolók a nagyszínpadnál.